A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Levesek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Levesek. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. február 6., szerda
Korhelyleves erdei gombával
Itt a farsangi időszak, így jól jöhet egy finom korhelyleves recept. Én nem hagyományosan készítem, hanem füstölt csülökkel és erdei gombakeverékkel. Nagyon intenzív ízvilágú, laktató leves.
Hozzávalók:
1 kisebb egész füstölt csülök (hagyományos füstölésű)
1 kg savanyú káposzta
1 egész vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
só, egész bors
10 dkg szárított erdei gombakeverék
1 evőkanál libazsír
2 evőkanál szénhidrátcsökkentett lisztkeverék
1 teáskanál pirospaprika
1 dl tejföl
A csülköt egészben feltesszük annyi vízben főni, hogy éppen ellepje. Én kuktában szoktam, hogy gyorsabban kész legyen. Amikor megpuhul kivesszük a kuktából, kicsontozzuk és szép egyforma 1x1 cm-es kockákra vágjuk a csülökhúst. Visszatesszük a kockára vágott húst a vízbe, amiben főztük. Hozzátesszük a savanyú káposztát az egész vöröshagymát és a borsot. Az előre beáztatott gombákat is hozzátesszük. Amikor a káposzta megpuhult, világos rántást készítünk a libazsírból és a lisztből, majd hozzáadjuk a finomra reszelt fokhagymát és a pirospaprikát. Felengedjük egy kis vízzel és a leveshez adjuk. Összeforraljuk, ha kell utánízesítjük sóval, pirospaprikával. A végén a tejfölt is hozzáadjuk, majd tálaljuk.
2012. december 31., hétfő
Az újévi kocsonya
B.U.É.K
Az újévi kocsonya elmaradhatatlan dolog, úgy mint a malac, a lencse a korhelyleves és a mákosguba.
Édesanyámtól tanultam az igazi kocsonya elkészítését, igazából az a titka, hogy pár hozzávalóból készül és jóval sósabbra kell készíteni, mert amikor kihűl sótlanabb lesz.
Hozzávalók:
2 db köröm
bőr
1 kisebb hátsó csülök
1 kisebb darab füstölt hús
7 gerezd fokhagyma
só, egész bors
A körmöket hosszában és keresztben is felvágatjuk a hentessel, a csülköt pedig szeletekre a csonttal együtt. Megtisztítjuk a hozzávalókat és átmossuk, majd hideg vízben feltesszük a húsokat főni magas lángon. Amikor felforrt, leöntjük róla a vizet és átmossuk a húsokat, majd hideg vízet öntünk rá, hogy ellepje és alacsony lángon feltesszük főni. Ha felforr, többször leszedjük a habot róla, majd hozzátesszük a fokhagymákat az egész borsot és a sót. 4-5 órát főzzük, nagyon alacsony lángon, hogy ne zavarosodjon be a kocsonyánk. Addid főzzük, míg megpuhulnak a hozzávalók.
Ha kész kiszedjük a húsokat, felszeleteljük és tányérokba helyezzük, aztán rászűrjük a kocsonya levét.
Hidegre tesszük, míg meg nem dermed, aztán kiborítjuk, fűszerezzük pirospaprikával és borssal, ízlés szerint.
Zuppa di pesce, az olasz halleves
Karácsonyra készítettem el ezt az isteni olasz hallevest. Aki szereti a tengeri herkentyűket az mindenképp próbálja ki. Frissen sült házi cibattával az igazi. A hozzávalókat frissen szereztem be a nagyvásárcsarnokban, ettől igazán finom. El lehet készíteni mélyhűtött hozzávalókból is, de mint tudjuk frissen minden az igazi. :)
Hozzávalók:
Olívaolaj
4 gerezd
fokhagyma
20 db fekete
kagyló
20 db
vénuszkagyló
2-3 dl száraz fehérbor
40 dkg fehér
húsú hal pl. Szent Péter hal, ördöghal, vörös márna, morgó hal felszeletelve
20 dkg hámozott apróra vágott paradicsom (olasz hámozott darabolt paradicsom, konzerv formájában kapható)
8 scampi
vagy nagyobb garnéla megtisztítva
40 dkg
bébipolip
8 kisebb
tintahal feldarabolva
só, bors
friss
bazsalikom
Az
alapléhez:
2 Hal fej,
hal váz és hal farok vegyesen
5 dl
sűrített paradicsomlé ( passatta)
10
bazsalikomlevél
A
tálaláshoz:
Kenyér
Fokhagyma
Olívaolaj
friss bazsalikom
Halalaplevet
készítünk a bazsalikomlevéllel a pasattaval vízzel és a halak részeivel.
Felforraljuk a hozzávalókat, majd 20 percig főzzük, aztán finom szitán áttörjük
és félretesszük. A leveshez az olívaolajat felhevítjük, megfuttatjuk rajta az
apróra vágott fokhagymákat, majd a kagylókat és a fehérbort. Amint a kagylók
kinyíltak, kivesszük őket, amik nem azokat kidobjuk. A vegyes felszeletelt
halakat az alaplébe tesszük, hozzáöntjük a levet amiben a kagylók főttek, majd
az apróra vágott paradicsomot.
Végül az
összes tengeri finomságot is beletesszük, visszarakjuk a kagylókat, sóval,
borssal ízesítjük. Tálaláskor frissen vágott bazsalikommal és fokhagymás
pirítóssal tálaljuk.
2012. november 9., péntek
Sütőtök krémleves, pirított tökmaggal
A sütőtök egyik feléből a browniet, a másik feléből krémlevest készítettem. Nagyon egyszerű volt az elkészítése, miután a sütőtököt egy kis vajjal és mézzel megsütöttem. Egyébként magában is Isteni csemege. :)
Hozzávalók:
fél sütőtök
méz
vaj
2 dl tejszín
só, bors
szerecsendió
1 l húsleves
1 evőkanál tökmag
snidling
A sütőtököt feldaraboljuk, vajat morzsolunk rá és meglocsoljuk egy kis mézzel. Kb 1,5 - 2 óráig sütjük 190 C fokon. Ha megsült eltávolítjuk a haját, majd a húslevessel felforraljuk, fűszerezzük. Botmixerrel pürésítjük és a tejszínnel tesszük igazán selymessé. A tökmagot teflon serpenyőben, zsiradék nélkül megpirítjuk. A levest a pirított tökmaggal és apróra vágott snidlinggel, valamint fokhagymás pirítóssal tálaljuk.
2012. szeptember 30., vasárnap
Cukkinikrémleves
Fokhagymás pirítóssal
Nagyon szeretem a krémleveseket, mert rengeteg zöldségből, gyümölcsből elkészíthetőek, variálhatóak, finomak és elegánsak. Aki ezt a cukkinikrémlevest megkóstólta, az a mai napig emlegeti. :)
Próbáljátok ki, nem fogjátok megbánni és a dícsérő szavakról nem is beszélve, amit az elkészítője fog kapni érte.

4 db cukkini
olívaolaj
1 fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
0,5 l tej
só, bors, frissen reszelt szerecsendió
citrom leve
húsleveskocka
petrezselyem, bazsalikom
2 dl tejszín
1 tojássárga
reszelt parmezán
a tálaláshoz fokhagymás pirítós
A hagymát megpirítjuk az olívaolajon, majd
a fokhagymát is. A cukkinit felszeleteljük és hozzáadjuk, felöntjük a tejjel és
befűszerezzük. A cukkinit puhára főzzük, majd a petrezselymet és a bazsalikomot
hozzáadjuk és botmixerrel pürésítjük.
A tojás, tejszín keverékkel leggírozzuk, után fűszerezzük. Reszelt
parmezánnal és fokhagymás pirítóssal tálaljuk.
2012. szeptember 23., vasárnap
Francia Hagymaleves
A francia esten készült hagymaleves receptjét osztom most meg veletek. Nagyon sok dícséretet kapott. Azt mondták a lányok, hogy életükben nem ettek még ilyen finom hagymalevest. Tavasszal ettem a Dérynében egy francia hagymalevest. Sajnos hatalmas csalódás volt számomra. De sebaj megtanultam, hogy ha valamit már otthon elkészítetünk és megvan a mérce, azt ne kérjük étterembe, mert valószínű csalódás lesz. :)
Hozzávalók:
1 kg vöröshagyma
1liter leveskockából
készített leves
50 g vaj
20 dkg reszelt sajt
2 evőkanál liszt
2 tojás
fokhagymás pirítós a tetejére
Megolvasztjuk a vajat majd
beletesszük a vékonyra szeletelt vöröshagymat és fél órán keresztül lassú
tűzön dinszteljük, néha megkeverjük. Világos barna színűre kell dinsztelni.
Rászórjuk a lisztet, egy
kicsit megpirítjuk, majd hozzáöntjük az előre elkészített kockalevest,
felforraljuk és további 20 percig lassú tűzön főzzük. A hagyma felét kiszedjük és
összekeverjük a 2 tojás sárgájával, majd lassú tűzön, fokozatosan hozzáadva belekeverjük a levesbe.
Sütőbe való kis tálkákba
szétmerjük, fokhagymás pirított kenyeret helyezünk a tálkák tetejére,
majd megszórjuk reszelt sajttal. 220 C fokon addig sütjük, amíg a
reszelt sajt meg nem pirul a tetején.
Mascarponés Spenótkrémleves
parmezánforgáccsal és fokhagymás pirítóssal
Ezt a finom krémlevest az Olasz főzőest 2. alkalmával készítettük el. Friss spenótból főzzük, de a legjobb ha bébi spenótot tudunk hozzá beszerezni. A lányok szerint elképzelhetetlen volt, hogy spenótból ilyen szenzációs levest lehet készíteni. :)
Hozzávalók:
50 dkg bébi spenót
2 evőkanál vaj
10 dkg mascarpone
1 húsleveskocka
só, bors
3+1 gerezd fokhagyma
3 kis szelet kenyér
olívaolaj
parmezán
a tálaláshoz fokhagymás pirítós
A vajon megfuttatjuk az apróra vágott fokhagymát, majd hozzátesszük a bébi spenótot. Megfonnyasztjuk a spenótot, aztán felöntjük a húslevessel. Sózzuk, borsozzuk és puhára főzzük. Közben a kenyér belsejét kis kockákra vágjuk és az olívaolajon 1 gerezd fokhagymát kicsit megpirítunk. A fokhagymát kivesszük az olívaoljból, aztán a kenyérkockákat megpirítjuk rajta. A kenyérkockákat a levesbe tesszük és összeturmixoljuk, majd a mascarponét is hozzáadjuk. Ha kell utánízesítjük. Parmezánforgáccsal és fokhagymás pirítóssal tálaljuk.

2012. június 24., vasárnap
Jéghideg Meggyleves
a nyári forróságban
A meggyleves igázán kellemes és üdítő lehet ebben a nyári forróságban. Hagyományos családi recept, amin csak azt változtattam, hogy nyírfacukorral készítettem.
Hozzávalók:
fél kg magozott meggy
1 rúd fahéj
2 db citromkarika
pici só
ízlés szerint nyírfacukor
1 dl száraz vörösbor
3 dl tejszín
2 teáskanál étkezési keményítő
2 dl vizet felteszünk forrni, majd hozzáadjuk a magozott meggyet, a fahéjat, a citromkarikákat a sót és a nyírfacukrot, valamint a száraz vörösbort. Összeforraljuk. Közben a tejszínt a keményítővel simára keverjük és a leveshez adjuk. Mégegyszer felforraljuk, utána ízesítjük, jól lehútjük és kész.

2012. május 19., szombat
Spárgakrémleves
parmezán forgáccsal
A krémlevesek nagyon egyszerűen elkészíthető, gyors fogások, ahol az egészséges és a finom ízek találkoznak egymással. A spárga szénhidráttartalma ráadásul alacsony is.
Hozzávalók:
2 cs zöldspárga lehet vegyesen is
3 dl tejszín
2 tojássárga
2 húsleveskocka
só, bors
szerecsendió
parmezán
a tálaláshoz pirított fokhagymás bagette
A spárgát megtisztítjuk, levágjuk a fás részét, amit úgy tudunk könnyen megállapítani, hogy a kezünkbe veszünk egy spárgát, eltörjük, és ahol elroppan, addig friss ropogós, a végét pedig kidobjuk.
Feldaraboljuk 2 cm-es darabokra és megfőzzük. A vizet sózzuk, borsozzuk, a húsleveskockákkal ízesítjük. Amikor megpuhul a spárga, akkor az egészet osszeturmixoljuk. A tejszínt a tojássárgákal kikeverjük és és a spárgához keverjük, legírozzuk. Esetleg szerecsendiót reszelünk hozzá.
Parmezánforgáccsal és pirított fokhagymás bagettel tálaljuk.

2012. április 9., hétfő
Tárkonyos Bárányragu leves
Húsvét vasárnapi ebéd
A bárányt a raguleveshez a török hentesnél szoktam venni a Magyar utcában. Nálunk húsvétkor parasztsonka tojással, és különböző bárányételek a menü. Ezt a levest egyébként máskor is készítem pl. borjúból, vadhúsból, de kíváló pulykából, csirkéből is.
Hozzávalók:
1kg felkockázott báránycomb
3 szál sárgarépa
3 szál zöldség
1 vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
pár szem egész bors
2 babérlevél
pár csipet tárkony
só, bors
30 dkg gomba
20 dkg borsó
tejszín
2 evőkanál kilófaló lisztkeverék alap
citromlé
pici vaj
A zöldséget sárgarépát megpucolom, karikára vágom, pici vajon megfuttatom és hozzáteszem a kockára vágott báránycombot. Kicsit párolom, majd felöntöm annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Belerakom egészben a vöröshagymát a fokhagyma gerezdeket, babérlevelet, sót egész borsot és a tárkonyt.
Addig főzöm míg a húsi és a zöldségek meg nem puhulnak. Akkor beleteszem a gombát és a borsót, majd ha azok is megpuhultak, behabarom a tejszínnel és citromlével ízesítem. Természetesen lehet utánsózni, tárkonyozni, borsozni ízlés szerint.
2012. április 2., hétfő
Medvehagyma krémleves
Örülök hogy végre itt van a medvehagyma szezon, nagyon szeretem sokféleképpen felhasználni. Mivel a krémleveseket imádom, így elsőként gondoltam ezt készítem el. Illetve másodszor, mert már múlt héten juhtúrós medvehagymás pogácsát sütöttem a kemencében. Sajnos arról nem készítettem fotókat, de majd legközelebb. :)
Hozzávalók:
2 csomag medvehagyma
1 kanál bio vaj
1l húsleves vagy húsleves kocka (DM-es)
2dl tejszín
Só, bors
Parmezán sajt
díszítésnek pár szál medvehagyma vékonyan felszeletelve
a tálaláshoz pirított pur-pur kenyér pici olívaolajjal meglocsolva
A vajon megpároljuk a megmosott és felvágott medvehagymát, aztán felöntjük a húslevessel. Puhára főzzük és botmixerrel krémesítjük. Sózzuk, borsozzuk, és a tejszínnel összeforraljuk. Ha szükséges még egy kis vizet önthetünk hozzá.
Reszelt parmezán sajttal a vékonyra szelt medvehagymával és a pirítóssal tálaljuk.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)